Kemikál Zrt. - 150 éve a magyar építőiparban

A KEMIKÁL Építőanyag-ipari ZRt. Magyarország legrégebbi építőanyag-ipari segédanyagokat, szigetelő- és vegyi anyagokat gyártó vállalata. Azon kevés hazai cégek közé tartozik, akik a mai napig 100%-ig magyar tulajdonban maradtak és megállják helyüket az erős külföldi tulajdonú vállalatokkal szemben.

 

Első jogelődjét a bíróságon 1882-ben jegyezték be, de működését már 1872-ben megkezdte. A rövidesen 500 fős létszámmal működő vállalat hő-, hang-, talajvíz-, és falszigetelő anyagok mellett a gyártott termékek körét festékekkel és vízüvegoldatokkal is kiegészítette.

Az 1970-es évek elején a KEMIKÁL úttörő szerepet vállalt Magyarországon az építőipar kemizálásában. Technológiai fejlődése és ennek alapján piaci részesedése is folyamatosan növekedett.

A Kemikál Zrt. elődjeként, a Kemikál Építőanyag-ipari Vállalatnak számos gyáregysége és mintaboltja volt országszerte. Gyárai:

  • Kemikál Építési Vegyi-anyag gyára, Budapesten IX. kerületben. 
  • Kemikál Budapesti Fedéllemez gyára, Budapesten XX. kerületben 
  • Kemikál Építési Műgyanta gyára, Nyíradonyban 
  • Kemikál Műanyag feldolgozó gyára, Barcson 
  • Kemikál Szigetelőlemez gyára, Újkigyóson.

A rendszerváltást követően a vállalat, 1993.-ban részvénytársasággá alakult. Előtte és utána is több szerkezeti átalakuláson és tulajdonos váltáson ment keresztül. A privatizációs folyamatok során, üzletpolitikai és egyéb megfontolásokból adódóan, az ötből három üzemétől és sajnos számos piaci lehetőségtől vált meg. Ismert márka nevek kerültek eladásra, melyek pótlása nem volt egyszerű feladat.

Szerencsére az utóbbi évek kimagasló értékesítési, fejlesztési és marketing tevékenységnek köszönhetően sikerült pótolni ezeket a termékeket. Napjainkban ezek a márkák minőségben és az ismertség terén, esetenként felülmúlják az elődeiknek számító anyagokat is.

Szilvássy Csilla a Kemikál Zrt. vezérigazgatója

A jelenlegi tulajdonosi és vezetői szemléletnek köszönhetően, a Kemikál Zrt.-nek sikerült kilábalni a 90-es évek közepére-végére kialakult válság helyzetből és mára európai szellemű sikeres vállalattá nőtte ki magát. A folyamatos fejlesztéseknek és a piac változásait hatékonyan követő értékesítési stratégiának köszönhetően, nem csak lépést tart a konkurens kisebb, vagy akár múltinak számító nagyobb cégekkel, hanem a segédanyagok egyes szegmensében, a piacvezető pozíciótól sem áll messze.

Az anyagok gyártása megfelel a korszerű építőanyag-ipari követelményeknek, melyet a cégünk által megszerzett TÜV tanúsítvány is alátámaszt. Az értékesítés, az adminisztráció és a minőségi ellenőrzések az ISO 9002 szabványban foglalt követelményeknek megfelelően zajlik.

Az anyagok gyártása megfelel a korszerű építőanyag-ipari követelményeknek, melyet a cégünk által megszerzett ÉMI tanúsítvány is alátámaszt. 

Áruválasztékunk nagyobb része saját kutatási és fejlesztési munkánk eredménye, de a Kemikál Zrt. által forgalmazott anyagok, mind a legkorszerűbb építésipari technológiának megfelelően lettek a termék palettára kiválogatva. A fejlesztések és újítások szünet nélkül folytatódnak. Évről-évre újabb, még korszerűbb termékek kerülnek a Kemikál Zrt. anyagainak csatasorába, ezért érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni cégünk által biztosított Honlapot és termékkatalógust.

Cégünk ma két telephelyen, Budapesten a IX. kerületi Tagló utcában és Nyíradonyban gyártja termékeit. Hivatalos mintaboltunk szintén Budapesten a IX. kerületi Tagló utcában található. Szerencsére a régi jól bevált forgalmazási pontok, szaküzletek hűek maradtak a termékeinkhez és nagyon sok új partner csatlakozott hozzájuk. Ennek köszönhetően az ország szinte minden szegletében (lásd: "Partnereink" címszó alatt) elérhetők termékeink.

Legismertebb Márkaneveink:

Ha már használták termékeinket, reméljük meg voltak elégedve azokkal. Amennyiben még nem alkalmazták anyagainkat, kérem tegyék meg bizalommal. Minden visszajelzést, esetleges építő kritikát szívesen veszünk és köszönjük előre ezeket. Ígérjük a jövőben a fejlesztéseknél, továbbra is szemelőtt tartjuk, és figyelemmel kísérjük vásárlóink, viszonteladóink igényeit.

Szakmai kérdésekben, és anyagaikkal kapcsolatos felvilágosítással, forduljon bizalommal a munkatársainkhoz. Az építőipar, szinte minden területén felmerülő problémára találunk megoldást. Régi jól bevált szlogenünk napjainkban is érvényes és fontos szempont:

"Kemikál a szakértő szakipar"

 

 

 

keyboard_arrow_up
Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Essential
These cookies are needed to make the website work correctly. You can not disable them.
Essential
Accept